Magic Business

TÖBB PÉNZ, KEVESEBB MUNKA


cég, cégek, cég létszáma, cégvezetés


A cég létszáma meghatározza a cég lehetőségeit.


Akinek kis létszámú cége van, tudja, hogy az emberi erőforrás is a szűk keresztmetszetek közé tartozik.
Kis cégekben általában más keresztmetszet is szűk.
Ezek a cég létszámára vezethetők vissza.

Ahol nincs elegendő pénz, ott nehezen lesz, ha a cég méretét nem lehet növelni. Ahol a létszám kicsi, nehéz bármit megvalósítani a cég céljai közül.

A kis cégméret behatárolja az időben megvalósítható célokat, feladatokat.
 

Ezért a kisvállalkozások vezetésével kapcsolatos
problémákat sem lehet kezelni a cég méretének figyelmen kívül hagyásával.
 

Önnek hány fős cége van?
 
Egyéni vállalkozó? 
 
2-6 fős céget vezet?
 
7-15 fős céget irányít?
 
16 főnél nagyobb a cége létszáma?
 

Az egyéni vállalkozók
egy fős létszáma kilátástalan helyzetet teremt.
Mindennel egyedül kell foglalkozni. Ha bármi történik, csak saját magára számíthat. Ha a céljaiért akar tenni, akkor egyedül kell küzdenie. Ha problémái keletkeznek, egyedül kell megoldania. Nem számíthat senkire.

Célja a túlélés. Egyik nap a másik után.
Ebből a cég méretből fakadó problémából a következő módokon tudna kitörni.
1.   növekedés, vagyis a cég létszámának növelése
2.   automatizálás, vagyis a meglévő folyamatokat olyan rendszerbe helyezni, ahol, amit lehet, automatikus megoldások továbbítják a feladatokat, problémákat a megoldás irányába. Ilyen például az automatikus vevőszerzés, automatikus értékesítés, stb.
3.  kiszervezés, vagyis a cégen belül lévő feladatokat cégen kívüli megoldásokkal elintézni. Erre az alvállalkozói, és kooperációs megoldások közt lehet megoldást találni.



A 2-6 fős cégek
kicsit könnyebb helyzetben vannak. Itt a cég tulajdonosa másra is számíthat a cégen belül, a feladatok, problémák megoldásában. A cég által elvégzendő feladatok több személy közt osztható meg. A kommunikáció gyors. A cég rugalmas, gyorsan tud reagálni, döntést hozni a helyzetekre.

Mi baja lehet? Még mindig sok feladatot kell kezelni a cégvezetőnek. Itt is gyógyír lehet az a 3 lehetőség, mint az egyszemélyes cégeknél.

A továbblépés azonban más problémák megoldását igényli.
Amit ennél a cégméretnél kezelni kell,
·         hatékonyság növelés, vagyis a jól működő folyamatok működtetése, a kevésbé jól működők cseréje.
·         szervezettséggel kapcsolatos feladatok előtérbe helyezése, vagyis mivel még sok a teendő, de már többen tudják elvégezni, ezért célszerű az egymáshoz közelálló feladatok egy személyhez kapcsolása,
·         felelősségi körök meghatározása, betartása
 


A 7-15 fős cég
vezetője ismét más problémával találja szembe magát. Megoldandó kérdések
·         vezetők kinevezése, elfogadásuk elérése
·         folyamatok működésének dokumentálása, hogy a vezetők képesek legyenek működésben tartani a felelősségi területeiket.
·         cégvezető tehermentesítése, napi folyamatokból való kivonása
·         elmaradt alapok pótlása a további fejlődés, növekedés megalapozásaként
·         hiányzó területek működésének elindítása, pl. marketing
 


16 fő feletti cég
vezetője ismét új problémával kerül szembe. Neki meg kell oldani  
·         a cég gazdaságos működésének körülményeit biztosítania kell. A költségek lineáris növekedésének megszakítása
·         belső és külső kommunikáció egységesítése, fenntartása
·         a cég, szervezeti formájából fakadó problémák megoldása hosszú távon,
·         vezetői rendszer és módszer meghonosítása a cégben
·         el kell érnie, hogy kompetens legyen újabb célok kitűzésére
·         a cég egyre távolabbi jövőjével történő foglalkozás lehetőségének megteremtése
 
 
A felsorolások, és cégméretek rugalmasan kezelendők. 16 fő feletti cégeknél is törekedni kell, hogy a korábban említett problémák folyamatosan jobb megoldásokkal társuljanak.
Kis létszámú cégeknél is lehet előrébb gondolkodni, és a nagyobb cégméretből fakadó problémákon lehet korábban dolgozni.
 
Ezen a weboldalon olyan megoldásokat talál, amelyek egymásra épülnek. A lépcsőzetesség ugyanolyan fontos a megoldás megtalálásában, mint a cég méretének fejlődésében.

Az alapoknál érdemes kezdeni.
 

Legyen először üzleti terv
, hogy átlátható legyen a tevékenység.
Aztán jöhet a többi.
 

Ajánlott sorrend: kérem kattintson ide!


A cég létszámának növekedési akadályai a következők lehetnek:

  • tevékenységhez szükséges létszám elérte az optimumát
  • vezetői képességek akadályozzák
  • nem cél a létszám növelése
  • kereslet nem indokolja
  • nyereségesség nem teszi lehetővé a fejlődést
Az erőltetett, megalapozatlan növekedés sokszor nagyobb károkat okoz, mint a nem növekedés. 

A növekedési szakaszokat minden esetben fejlődési szakasznak kell megelőznie. 
Képzeljük el, ha egy ember születése után folyamatosan nőne, mindenféle fejlődés nélkül. 180 cm-es 70 kg-os gyerekek lennének, akik még nem tudnak beszélni, mozogni. 

A növekedést és fejlődést párhuzamosan zajló folyamatként kellene érzékelni. 

A növekedési és fejlődési szakaszok elkülönítésének azért van jelentősége, hogy az egyoldalú változásokat ki lehessen egészíteni. A növekedést a fejlődéssel, a fejlődést a növekedéssel.

Amíg harmónikusan tudják a cég építő folyamatok követni egymást addig egészséges a cég méretének változása.
 
A cég méretéből fakadó problémák újabbakat generálhatnak.

Bekövetkezhet
túlzott függés a cégtől, időhiány, kevés nyereség, stb.