Magic Business

TÖBB PÉNZ, KEVESEBB MUNKA


Szervezze meg vállalkozását. Tomán József


Képes lesz olyan szervezetet felállítani, ahol a szükséges pozíciók betöltéséhez minden információ, rendelkezésre áll.
A megfelelő emberek, alvállalkozók felé olyan formában fogja átadni a munkavégzéshez szükséges információkat, hogy annak eredménye a sikeres megvalósítás lesz.

Képes lesz a működőképességhez szükséges funkciók ellátását mások számára is egyértelműen megszervezni.



A vállalkozók túlterheltek.


Ennek két oka van
  1. Egy vállalkozáson belül számos olyan funkciót kell betölteni, amely nélkülözhetetlen a működés szempontjából, s ezt a vállalkozó nem tudja megosztani. Ha meg tudja osztani ezeket a felelősségeket, akkor is állandóan be kell avatkozni, különben fennakadások hátráltatják a feladatok elvégzését.
  2. Mivel a cég vezetője meg akar felelni a kihívásoknak, el akarja érni a céljait, kénytelen erőn felül dolgozni.
Akár mások helyett is.

Ennek véget vethet azzal, ha
  • megismeri az összes szükséges funkciót, amit egy vállalkozásnak el kell látnia
  • képes meghatározni milyen beosztásokra van szükség a funkciók betöltéséhez
  • el tud készíteni egy olyan dokumentációt, amely megkönnyíti a munkakör betöltését, feladatok betanítását, és a tevékenység kontrollját
  • ezek alapján kiadja a beosztás felelősségét másnak
  • követni tudja, milyen eredményeket ér el az illető az adott területen
  • az eredményei alapján egyértelműen látja hogy képes-e az illető, a kívánt szinten felelősséget vállalni
Amikor ember képes elvégezni csak feladatot, és szét kell osztani a részfeladatokat egy végrehajtói csoportban, (cégen belül, vagy azon kívül) akkor a szervezéssel lehet biztosítani egyedül, hogy a felelősség ne vesszen el, és az eredmények el legyenek érve.

A szervezés feladatainak gyors és szakszerű végrehajtásához készült a



Azonnal nekiláthat a vállalkozása megszervezésének, hiszen minden iránymutatást és végrehajtást könnyítő sablont megkap hozzá.


Ezt a lépésről lépésre megvalósítható anyagot több formában is elérheti, ill. a vállalkozása szervezeti kialakítását több módon megteheti
  1. Megvásárolhatja a nyomdai úton előállított megoldást 80 000 Ft-ért. Így a megrendelés után az érték elutalását követően futár szállítja Önnek a csomagot, amelyben minden benne van a megértéshez, és a megvalósításhoz abban a sorrendben ahogy az szükséges. Kényelmes megoldás! Megrendelem
  2. Digitális formában letöltheti ugyanezt a tartalmú anyagot. Ehhez a megrendelés után utaljon 60 000 Ft-ot. Az ellenérték beérkezése után azonnal hozzáférhetővé tesszük a letölthető fájlokat, tehát a postára sem kell várnia. Megrendelem 
  3. Kérhet személyes tanácsadással összefüggő kivitelezést, ahol az anyag értelmezésén túl lehetőség van a funkciók elemzésére, szervezeti problémák okainak, és hibáinak feltárására, és javaslatot is adunk a szervezet és a beosztások kialakítására vonatkozóan. Ezt szeretném


Tomán József
cégvezetési tanácsadó

ui.: 
A vállalkozás szervezése független annak létszámától. Az 1 fős vállalkozásnak ugyanolyan szervezettnek kell lennie mint az 1000 fősnek, feltéve, ha működőképes akar maradni hosszú távon. 
 

ui.2:

Amennyiben tart attól, hogy elakad az ismeretek alkalmazása során, megnyugtatom, hogy előre egyeztetett időpontban Skype-on, vagy telefonon keresztül átsegítem azokon az akadályokon, amelyek hátráltatják a megvalósításban.