Amikor az Ügyfél telefonál .
Először megijedtem…
2011, január 3.-án míg a vállalkozók többsége azzal volt elfoglalva, hogy letudja, elfelejtse, lezárja a 2010-es évet, egyik ügyfelem azonban, teljesen mással foglalkozott.
Előzmény:
Ügyfél telefonál:
· Szia, mikor tudunk találkozni? Sürgős lenne!
Mondom: ha kedd este 6 körül jó neked, akkor beugrok fél órára. (Akkor volt a BNI éves záró rendezvénye, és onnan nem tartott sokáig átmennem hozzá)
Közben gondolom: mi a fene van, hogy sürgős valami cégvezetéssel kapcsolatos kérdés december közepén?
Eljött a találkozó ideje.
Kérdezem mi a helyzet?
Válasz: kész van a jövő évi terve, és olyan nagy nyereségnek néz elébe a cég, hogy muszáj átnéznünk, mi hiányzik a megvalósításhoz, és mi fogja megakadályozni.
Adtam néhány támpontot, hogy mivel készüljön, miután megmutatta hogyan gondolkodik.
2011. január 3. Kezdés 9.00-kor.
Átnéztünk mindent, amit kellett, kibontottuk, amit szükséges volt.
Eredmény.
Az elképzelés MEGVALÓSÍTHATÓ
Változtatások a kiindulóponthoz képest:
Néhány szempontnál kiegészítést kellett betenni.
Egy területre kevesebb időt szánni és feszesebb időbeosztásban végezni.
Egy jelentős terület kimaradt, amit teljes egészében pótolni kellett.
5 óra megfeszített munka után az ügyfél boldog volt, mert ismét látja, ami korábban már teljesült nála.
1. A TERV MEGVALÓSÍTHATÓ.
2. TUDJA, MIT KELL TENNI ÉRTE.
3. TUDJA, MIN KELL VÁLTOZTATNI HOZZÁ.
4. TUDJA, MILYEN CÉG SZOLGÁTATÁSÁRA LESZ SZÜKSÉGE.
5. TUDJA A CÉG NEVÉT, AKI EL FOGJA VÉGEZNI A FELADATOKAT.
6. TUDJA, HOGY AZ A NEM KEVÉS PÉNZ AMIT TANÁCSADÁSRA KÖLTÖTT ISMÉT SOKSZOROSAN MEG FOG TÉRÜLNI A SZÁMÁRA.
7. TUDJA, HOGY HA ELAKAD, VAN HOVÁ FORDULNI SEGÍTSÉGÉRT.
8. TUDJA, HOGY SOKSZOR 1-2 MONDAT AZONNAL ÁTLENDÍTI MAJD A NEHÉZSÉGEKEN.
9. TUDJA, HOGY MINDEZ MÁR MEGTÖRTÉNT VELE KORÁBBAN.
10. TUDJA, HOGY MOST SEM LESZ EZ MÁSKÉNT.
Tanulság: egy kisvállalkozásnak is megéri stratégiai tanácsadást igénybe venni, amely megnöveli annak esélyét, hogy az elképzelése MEGVALÓSULJON.
Tomán József
Cégre szabott bevételnövelés

Sz. Olivér

2011-03-02 07:39

Véleményem szerint is optimális esetben minden vállalkozó/ vállalkozás mellett jó ha dolgozik egy profi üzleti tanácsadó, aki segít minket hogy sikeresen működjön vállalkozásunk, jobban menjen az üzletünk. Nemrég rátaláltam egy honlapra (www.milliomos.hu) ott olvastam a következőket:
"Létezik öt terület, ami minden vállalkozás alapja:
• Stratégia
• Marketing
• Pénzügyi tervezés
• Public Relations
• Munkatársak felvétele és képzése
Ha ezeken a területeken tanácstalanok vagyunk, hibás döntéseket hozunk, az pénzkidobáshoz, súlyos veszteséghez vagy akár a csődhöz vezethet.Mégis, elvétve találni magyar cégvezetőt vagy egyéni vállalkozót, akinek a könyvelő (esetleg az ügyvéd mellett) van egy üzleti tanácsadója is, akivel konzultálhat az üzletéről." Most már nekem is van üzleti tanácsadóm, és ami a lényeg: megfizethető! :)

Rácz Zsuzsa

2011-02-11 10:13

Ez igen, ez profi munka! Sokkal egyszerűbb, mint gondoltam volna. Igaz, nő vagyok, imádok kombinálni.
Köszönöm, sok pénzt megspórolt nekem. Tehát jól csinálom a dolgaim.
Szeretettel: Dugi Zsuzsi